Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2016. február 2., kedd

Soha ennyi közmunkásunk nem volt még

index.hu

Nem igazán érteni, hogy a kormány pontosan mit is akar kezdeni a mostanra eddig soha nem látott méretűre duzzadt közmunkaprogrammal: hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből az derült ki, hogy programot indítanak, amivel a terv szerint 20-25 ezren léphetnek át a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra.
Mindeközben idénre a tavalyi 270 milliárd forintos keretösszeg után idén már 340 milliárdot fordítanak közmunkára. A Belügyminisztérium közleményéből viszont az derül ki, hogy nem is biztos, hogy a szokásoknak megfelelően a minimálbérrel együtt a közmunkások bérét is emelni fogják idén. A megemelt keretösszeg így akár a létszám növelését is szolgálhatja
Miközben viszont a munkanélküliség – aminek a mértékétől a kormány eredetileg függővé tette a közmunkaprogram sorsát – a 2013 első három hónapját jellemző 11,6 százalékról (amit ráadásul csak a márciusi 92 ezer közmunkás szépített), tavaly decemberre 6,2 százalékra csökkent, a közmunkások száma tavaly rekordot döntött.
tovább:
http://index.hu/chart/2016/02/02/soha_ennyi_kozmunkasunk_nem_volt_meg/

Nincsenek megjegyzések: