Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2015. január 4., vasárnap

December végéig 45-en szenvedtek fagyhalált

Budapest, 2015. január 1. csütörtök
     December végéig huszonötről negyvenötre emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma Magyarországon – tájékoztatott a Magyar Szociális Fórum az újév első napján közzétett összesítésében.
     December közepéig huszonöten fagytak meg a szabad ég alatt és saját fűtetlen otthonukban, az év utolsó két hetében pedig tizenegyen. További kilenc személy kórházba szállítása közben, illetve kórházba érkezése után hunyt el, mert már nem tudtak rajta segíteni.
     A korábbi évektől eltérően, az áldozatok túlnyomó többsége nem saját fűtetlen otthonában fagyott meg, hanem a szabad ég alatt. Huszonnégy hajléktalan hűlt ki közterületen, saját otthonában pedig 12 személy. Az eddigi legfiatalabb áldozat 36, a legidősebb pedig 90 éves volt. Az elhunytak közül hatan nők.
     A Magyar Szociális Fórum az életvesztés méreteit értékelve megállapította, hogy a fagyhalál – az előző évekhez hasonlóan – ezen a télen is tömeges.+++

Kiadta: MSZF SZK

Nincsenek megjegyzések: