Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2014. december 13., szombat

Vajon, mit hoz a közmunkaprogram 2015-ben? Megélhetést?

Várhatóan nagy átalakuláson fog átesni a közmunkaprogram 2015 folyamán. Megoszlanak a vélemények a közmunkaprogram szükségességéről,
illetve a lebonyolítás, és a szervezés szakszerűségéről. Az köztudott, hogy a kormány a 2008-as gazdasági válság után azzal a céllal hívta életre a programot, hogy megsegítse azokat a családokat, illetve magánszemélyeket, aki elvesztették a munkájukat, és annak következtében egzisztenciális problémával küzdöttek. Főként vidéken, a kisebb falvakban volt reménytelen az emberek helyzete, ahol nem ritkán a falú munkaképes lakosságának a 80-90 %-a is munkanélküli volt. Mit is kell tudnunk általánosságban a közmunkaprogramról, illetve a közmunkaprogram 2015. évi alakulásáról?
A közmunkaprogram célja, hogy a munkát, és a képzést összekötve növelje a résztvevőknek, a mukaerőpiacra való visszatérésének az esélyét. A közmunkaprogramban résztvevő személyek, állami, illetve önkormányzati feladatokat látnak el. Az egyes közmunkaprogramok jellemzően 3-8 hónapig tartanak. A közmunkaprogramban kizárólag regisztrált munkanélküliek vehetnek részt. A foglalkoztatás nem terjedhet ki nyereségérdekelt tevékenységre. Foglalkoztató lehetnek az önkormányzatok és társulásai, azok a közhasznú társulások, amelyek állami, vagy önkormányzati feladatokat látnak el, a központi költségvetési szervek, és végül azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek állami, vagy önkormányzati vagyon kezelésével vannak megbízva. 

A közmunkaprogramban 2013. november 01-e, és 2014. április 30-a között 200.000 személy vett részt, az idén május 01-vel kezdődő nyári közmunkaprogramban pedig 140.000 fő, amely létszán felemelésre került 200.000-re, amely cél elérése érdekében a kormány 40 milliárd Ft-tal megemelte a 2014-re előirányzott közfoglalkoztatási keretet. Természetesen a közmunkáért kapott bér nem tudja helyettesíteni a piaci munkabért, de ideiglenesen feltétlenül nagy segítséget jelent. A közmunkabér szakképzettséget nem igénylő munka esetén 2014-ben bruttó 77.300 Ft, szakképzettséget igénylő munkavégzés esetén 99.100 Ft. A közmunkabér 2014-ben 2,4 %-kal növekedett. Mi várható közmunka területén 2015-ben?

Az első, amit meg kell említenünk, hogy a kormány célja nem kisebb 2015-ben, mint az, hogy megvalósítsa a teljes közfoglalkoztatottságot. Ehhez elsősorban uniós források fognak szolgálni, de nagyobb szerepet szánnak az önkormányzatoknak is, illetve a közmunkaprogram egyéb résztvevőinek. Várhatóan sor kerül majd 2015-ben a közmunkabér emelésére is, legalább a 2015-re várható inflációval megegyező mértékben. Erről végleges döntés az őszi költségvetési tárgyalásokkor fog születni. Előre láthatóan 2015-ben a közmunkaprogram előtérbe kerül, ami több pozitív változást is magával hozhat.         

Forrás: http://www.blogolod.com/

2014. december 10., szerda

Lakás helyett elmegyógyintézetbe – Levél Orbán Viktornak

Budapest, 2014. december 9. kedd (MSZF)

     Azonnali intézkedésre kérte Orbán Viktor miniszterelnököt a Magyar Szociális Fórum annak a mindkét lábára amputált asszonynak az érdekében, akit hétfőn erőszakkal elmegyógyintézetbe zártak – tudatta az emberjogi mozgalom szerdán reggel kiadott közleményében.
    A 70 éves Nagy Lajosnét (Emma nénit) rendőri közreműködéssel távolították el a hajléktalanok Vágány utcai kórházából, és a János kórház elmeosztályára vitték. Az MSZF csatolta Orbán Viktornak az elképesztő jogtalanságról szóló híranyagait.
     Simó Endre, az MSZF alapítója levelében így írt: „Uram! Vessen véget ennek a gyalázatnak, mielőtt hazánkról úgy kezdenének beszélni, hogy elmegyógyintézetbe zárják, aki lakni akar.”
     Simó jelezte a miniszterelnöknek, hogy nem először tárja a kormányfő elé a magatehetetlen asszony ügyét, de orvoslást eddig még nem kapott. Arra kérte Orbán Viktort, hogy biztosítsanak akadálymentesített szerény lakást Nagy Lajosnénak, akit két és fél évvel ezelőtt lakoltattak ki otthonából.
     Az állam nem rázhatja le magáról a felelősséget egy ilyen állapotban élő emberrel szemben – írta az MSZF szervezője a miniszterelnöknek.+++

Kiadta: MSZF SZK

2014. december 1., hétfő

Tízre nőtt a fagyhalál áldozatainak száma

Budapest, 2014. november 30. vasárnap (MSZF)

     Egy hónap leforgása alatt nyolcan fagytak meg Magyarországon, és ezzel tízre nőtt a fagyhalál áldozatainak száma október közepe óta – adta hírül a Magyar Szociális Fórum vasárnap.
     Az áldozatok többsége (7 fő) a szabad ég alatt fagyott meg. Kisebbségük (3 fő) saját fűtetlen otthonában. A tíz áldozat közül kilencen férfiak. Míg az elsőként megfagyott két férfi életkora 49 és 53 év volt, az újabb nyolc elhunyt életkorának átlaga 60 év. Az egyetlen nő áldozat szintén a szabad ég alatt hűlt ki - jelentette az MSZF.+++

Kiadta: MSZF SZK