Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2013. október 31., csütörtök

Folytatódik a Nagy Közmunka Átverés

Az MSZP, mint a baloldali értékek egyetlen hiteles képviselője minden egyes új munkahelynek örül. Azonban a Fidesz-kormány közmunkaprogramnak csúfolt átverése egyre megalázóbb helyzetbe hozza, és kizsákmányolja a munkára várókat.
Felháborítónak tartjuk, hogy a Fidesz a közmunkaprogram szabályozását úgy változtatgatja, hogy az kizárólag a statisztikáknak legyen jó, ne az embereknek. Tény, hogy az Orbán-kormány képtelen olyan gazdaságpolitikára, mely a versenyszférában teremthetne tartós munkahelyeket, így eszetlenül pumpálja a közmunkaprogramot egyre nagyobbra.
Mivel parancsba van adva a rekordszámú közmunkás felvétele, és már a szabályozás is lehetővé teszi, így a munkaügyi központok felszólítás nélkül törlik az adatbázisból azokat a munkakeresőket, akik nem fogadják el a felajánlott közmunkát. Teszik ezt úgy, hogy sokszor azt sem lehet tudni, mi az a munka (pl. hivatali vagy kültéri), amit felajánlanak.
Így a munkanélküliek száma csökken (valójában persze nem, mert csak a regisztráltak köréből kerülnek ki), a közmunkások száma pedig az állami erőszak hatására nő. Ez nem valódi foglalkoztatáspolitika, hanem trükk a számokkal és a legkiszolgáltatottabb emberek átverése.
Az MSZP igazságot fog szolgáltatni minden kisembernek, akik nap mint nap a hátukon viszik az országot. Nem átverésre, hanem igazságos, valódi munkahelyteremtő politikára van szükség!
 
Nyakó István
országgyűlési képviselő
 
Kordás László,
a Közmunkás Szakszervezet főtitkára

(mszp.hu/)

2013. október 29., kedd

Két éve ugrott ki az ablakon Stiaszni Éva devizahiteles munkásnő

2013. október 28. hétfő

 A Magyar Szociális Fórum hétfőn felidézte annak a metróvezető munkásnőnek az emlékét, aki két évvel ezelőtt kivetette magát óbudai lakásának ablakából, amikor kilakoltatói rátörték az ajtót.
Az egész országot megrázó eset 2011. október 6-án történt. Az 51 éves Stiaszni Éva nem tudta fizetni devizahiteles törlesztő részleteit. Voltak hónapok, amikor egyetlen fillért sem kapott kézhez a fizetéséből, mert egész járandóságát levonták tartozás címén. Három munkát vállalt, mégsem keresett annyit, hogy törleszteni tudja 2006-ban felvett 4,8 millió forintos tartozását, melyet 2007-ben kiváltott egy svájci frank alapú 5,5 millió forintos hitellel. A Reiffeisen Bank felmondta a szerződését. A földhivatali tulajdoni lap szerint tartozása 134.618 forint főkövetelésből és járulékaiból állt. Soha, senkinek sem panaszkodott, és nem is kért segítséget – mesélte édesanyja és lánya.
Lányának küldött utolsó SMS-üzenete így szólt: „Nagyon szeretlek, de már nem bírom ezt az igazságtalanságot. Bocsáss meg nekem!”
Október 26-i temetése társadalmi tiltakozássá vált a történtek miatt annak dacára is, hogy a hatóság megakadályozta a sajtó részvételét az eseményen.  A gyászmenetben több százan vonultak föl kezükben Stiaszni Éva mosolygó arcképével, és feliratával: Halálba kergették a bűnösök.
A Magyar Szociális Fórum az évforduló kapcsán megírta: azóta is megoldatlan a devizahitel-kérdés, devizahiteles és nem devizahiteles emberek ezreitől veszik el egyetlen otthonukat. Köztük 10 gyermekes családtól, mindkét lábára amputált asszonytól, terhes kismamától, és 92 éves asszonytól, aki elhalt fia adósságát örökölte. Stiaszni Éva tragédiája óta több százan dobták el maguktól az életet hasonló okokból, több ezren pedig reménytelenségükben, kilátástalanságukban. A sorban egy 31 éves közfoglalkoztatású asszony a legutolsó. Ő Dunaújvárosban vetette magát a mélybe a toronyépület kilencedik emeletéről. Tettét október 26-án, Éva temetésének 2-ik évfordulóján követte el.+++

2013. október 22., kedd

Új párt alakult egy igazságos társadalmi berendezkedésért

2013. október 17. csütörtök

Közösség a Társadalmi Igazságosságért (KTI) néven csütörtökön új párt alakult azzal a céllal, hogy előmozdítsa a szükséges rendszerkorrekciót a megélhetési és a szociális biztonság megteremtése érdekében. Nagy társadalmi igény van egy új, szociálisan elkötelezett, demokratikus és nemzeti alapon szerveződő politikai alternatívára. Mi ezt az alternatívát képviseljük – mondta Szili Katalin az új politikai erőt bemutató budapesti sajtótájékoztatón.
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért párt célja olyan együttműködő politikai szervezet létrehozása, amelyben minden csatlakozó egyenrangú, és amely közös munkával – példaadó új politikai kultúrát teremtve és képviselve – választható alternatívát kínál hazánk gazdasági, szociális, kulturális fejlődése, közjogi rendjének biztosítása és társadalmi békéjének megteremtése érdekében. A szükséges rendszerkorrekciót közmegegyezéssel és a legszélesebb társadalmi összefogással kívánja előmozdítani. Törekvéseinek középpontjában a közösség, a család és a nemzet értékeinek megőrzése, érdekeinek következetes képviselete és átörökítése, a társadalmi, természeti és gazdasági környezet harmóniájának helyreállítása, a szociális biztonság megteremtése áll” – ismertette a KTI hitvallását Szili Katalin, az új párt elnöke.
A bírósági bejegyzés alatt álló pártot 45 magánszemély alapította a Szociális Unió, a Centrum Összefogás Magyarországért, a Kárpát-medencei Élet Közösség Egyesületi Kör, az  Európai Konzervatív Magyarok Egyesülete, a Magyarország jövője Párt, a Magyar Autonóm Néppárt, a Magyar Szociális Fórum, a Magyarországi Régiókért Egyesület, a Peyer Károly Alapítvány, a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesülete, az Esély a Megújulásra Egyesület és az Emberközpontú Országért Mozgalom részéről.
„Minden politikai erő háborúban áll a többiekkel, a leszakadó tömegek problémáira eddig csak látszatintézkedések születtek. Új stílus, új emberek, hitelesség, igazságosság és szolidaritás kell” –adott hangot meggyőződésének Szili Katalin. Majd emlékeztetve a szegények világnapjára tudatta, hogy a párt programja szerint azonnali törvénymódosítás kell, hogy a tél közeledtével családok ne kerüljenek az utcára egy hibás banki termék miatt. Átfogó bérreformot tartott szükségesesnek, és közölte, hogy felül kell vizsgálni a privatizációs szerződések betartását.
A volt házelnök szerint a kétkamarás parlament második kamarájában képviselnék magukat a civilek, a szakszervezetek, a nemzetiségek és a határon túli magyarok.  "Kettéhasadt haza és haladás" – folytatta. A magukat baloldalinak nevező pártok demokratikusak, de nem eléggé nemzetiek, míg a jobboldali pártok nemzetiek ugyan, de nem eléggé demokratikusak. Nincs éhező, gyűlölködő, nemzetietlen demokrácia, de van más politikai alternatíva - mondta.
A KTI írásba fektetett stratégiai céljai: demokratikus, tiszta és átlátható döntéshozatali mechanizmus; a társadalom integrációját elősegítő politika; a méltó élethez való hozzáférés mindenki számára, elidegeníthetetlen szükségletként és jogként; a demokratikus államiság megszilárdítása; a képviseleti és a részvételi demokrácia intézményes, alkotmányos összhangjának kialakítása, a természetes alapon létrejött civil szervezetek ellensúlyának megteremtése a pártcélokkal szemben; nemzeti és alkotmányos hagyományaink büszke felvállalása, a társadalmi viszonyokat jobban leképező kétkamarás közjogi modell visszaállítása; színvonalas képzés, egzisztenciális biztonság, vonzó nemzeti jövőkép a felnövekvő nemzedéknek; a képzett és képzetlen állástalanok, a saját családi vállalkozásukból élők, az életük munkája és több évtizedes járulékfizetésük eredményeként nyugdíjban részesülők érdekeinek megalkuvásoktól mentes képviselete; a kultúra, az erkölcsi normák, a hitvallás értékhordozó szerepének elismerése; fellépés minden szélsőséggel szemben; a meghaladottá vált, jórészt mesterségesen fenntartott ideológiai és politikai alapú társadalmi törésvonalak és a gyűlöletstruktúra feloldása párbeszéd útján.
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért indul a következő választásokon. Eddig országosan 160 képviselőjelölttel rendelkezik, de szeretné gazdagítani a jelöltek táborát olyanokkal, akik egyetértenek politikai céljaival, és felkészülten készek tenni is a megvalósításukért.

A Magyar Szociális Fórum arra kéri a társadalmi szervezeteket, és tagjaikat, hogy – egyetértés esetén – jelezzék készségüket a Közösségbe történő bekapcsolódásukra, továbbá nevezzék meg azokat a személyeket, akiket országgyűlési képviselőjelöltnek szeretnének állítani a választásokra! 

Az MSZF személyes találkozóra hívja a jelölteket és a csatlakozni kívánó szervezetek képviselőit október 26-ra.+++

2013. október 17., csütörtök

Műtét előtt álló rokkant asszonyt akarnak kilakoltatni Kőbányán

Budapest, 2013. október 16. szerda

     Műtét előtt álló rokkant asszonyt akarnak kilakoltatni csütörtök reggel kőbányai önkormányzati lakásából – tudatta a Magyar Szociális Fórum szerdán.
     A családfő, Lakatos László elmondta, hogy az asszonyt eddig 17-szer műtötték csípőficammal, és most újabb műtét előtt áll.
     Bérleti szerződésüket azért mondta fel a X. kerületi polgármesteri hivatal, mert 300 ezer Forint adósságot halmoztak fel, de az erről szóló tárgyalásra nem hívták meg őket. Időközben előteremtették az összeget, és készek az utolsó fillérig mindent kifizetni. „Az összeg a kezemben van, és kész vagyok bemutatni a sajtónak is, hogy lássa, a kilakoltatás okafogyottá vált” – fűzte hozzá Lakatos László.
     A Sírkert út 27. fsz. 1. alatt élő család azt tervezi, hogy ha a Kovács Róbert polgármester vezette hivatal nem áll el kilakoltatási szándékától, akkor az általuk épített 8 négyzetméteres tárolóban keres menedéket a hideg elől a kert végében. „Ezt csak nem vehetik el tőlünk, hiszen magam építettem engedéllyel” – mondta a kilakoltatásra ítélt családfő.
     A kilakoltatást csütörtök reggel 9 órára tűzték ki – jelezte a Magyar Szociális Fórum.+++

2013. október 16., szerda

Télen is lesz fizetés

Idén először télen is kapnak fizetést a közmunkában dolgozók. Csak Kaposváron több mint 200 embert foglalkoztatnak majd, sőt képzést is indítanak nekik.

 A közmunkásoknak télen képzéseket indítanak, és ezért még fizetést is kapnak. Csak Kaposváron 232-en jelentkezhetnek a programba.
10 ember munkáját irányítja Király Istvánné. Ő is közhasznú munkásként dolgozik a városgondnokságnál, már 4 éve. Középfokú végzettsége miatt brigádvezető.
Most az őszi levélszedési munkákhoz toborozza embereit. Ilyenkor ugyanis 25 ezer köbméter levél hullik le a városban, ezért szükség van mindenkire a napi gereblyézéshez.

- Elosztottuk a várost különböző utcákra és kerületekre úgy, hogy a szállítás a hét ugyanazon napján, ugyanazon a területén történjen. Ebben van egy rend és mindig arra a napra gereblyézik össze a levelet a közmunkások, amikor másnap a szállítás megtörténik - árulta Kaposvári Városgondnokság vezetője, Hartner Rudolf.

Az őszi munkák után sem áll meg a közhasznúak foglalkoztatása. A kormány ugyanis idén először télen is alkalmazná őket.
- Én nagyon örülök ennek a téli közmunka programnak. Igaz, hogy nem nagy összeg a kereset, de sokkal több mint a segély, és így könnyebben el tudom tartani a családomat - mondta a Kaposvári Városgondnokság közhasznú munkása, Király Istvánné.

A téli közmunka programban csak korlátozott számban vehetnek részt munkások és egy képzési rendszerben is részt kell venniük.
- Ez a program képzéssel társul. A részt vevő személyek 2013 novemberében és jövő év áprilisában dolgoznak, a közte lévő hónapban pedig különböző képzésekben vesznek részt - árulta el a Kaposvári Szociális Iroda vezetője, Budai Józsefné.

Lehet választani például a motorfűrész- és kisgépkezelő, a zöldség-gyümölcs feldolgozó, a konyhai kisegítő, a település karbantartó, a kulturális rendezvényszervező és a házi betegápoló képzés közül is.

Jelenleg Kaposváron 473-an dolgoznak közmunka programban. Közülük télen 232-en folytathatják a munkát. Újdonság, hogy mindenki 8 órás állásban dolgozhat és végzettségtől függően havi 63400 illetve 49400 forintot kap majd kézbe. 

(Kapospont.hu)

2013. október 13., vasárnap

Devizahitelesek Szociális Kerekasztalának határozatai

 2013. október 12. szombat

A Magyar Szociális Fórum rendezésében Budapesten szombaton devizahiteles tanácskozást tartottak, hogy egységes állásponttal kényszerítsék ki a hitelesek jogának érvényre juttatását a jogsértő hitelezőkkel szemben. A Kerekasztal tanácskozáson Hitelkárosultak, a devizahitelesek érdekeit felkaroló társadalmi szervezetek és szakértők vettek részt, köztük Damm Andrea, Makkos Albert és Varga István. Róna Péter Oxfordból küldte el megoldási javaslatát.
A devizahitelesek Szociális Kerekasztala az alábbi határozatokat hozta:

-          Lévén, hogy a bankok elismerték, hogy idegen deviza forrásként nem szerepelt a kölcsönök folyósításakor, követeljük a kormánytól, hogy sürgősséggel alkosson jogszabályt idei hatályba lépéssel a 2003. január 1. és 2009. december 31. között megkötött olyan kölcsönszerződések tekintetében, amelyeket pénzügyi intézmények úgynevezett idegen devizához kötött kölcsönösszeg elszámolásával követelnek törleszteni.
-          Határozza meg jogszabály, hogy a ténylegesen folyósított Forint kölcsön összegét a szerződésben megjelölt induló kamattal az idegen devizát teljesen kizárva kötelesek a hitelezők az adósokkal szemben elszámolni. A Pénzügyi intézményeket kötelezzék arra, hogy az elszámolásokat a jogszabály hatályba lépésétől számított 120 nap alatt hajtsák végre.
-          Ez a folyamatban lévő szerződésekkel együtt a végrehajtás alatt lévő ügyekre és az engedményezett követelésekre is vonatkozik. A végrehajtásokat addig is függesszék fel.
-          Felszólítjuk a Magyar Nemzeti Bankot, hogy sürgősen szervezze meg a hatékony bankfelügyeletet és fogyasztóvédelmet a rá vonatkozó törvény alapján.
-          A Hitelkárosultak nem akarnak kibújni tartozásuk alól, és nem kívánnak közpénzből segítséget kérni, hanem annyit akarnak visszafizetni, amennyit ténylegesen felvettek.
-          A Szociális Kerekasztal tiltakozik az ellen, hogy a bankokat közpénzből támogassák.
-          Elvárjuk, hogy a megoldás feleljen meg a nemzeti hitvallás szellemének, és az Alaptörvény betűjének.
-          A Magyar Szociális Fórum Szociális Kerekasztala ragaszkodik hozzá, hogy a jogalkotásról szóló törvényben rögzítettek szerint részt vegyen a törvény előkészítésében. +++

2013. október 12., szombat

Megfélemlítik a közmunkásokat Baján

Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke szerint a vasárnapi bajai időközi önkormányzatiképviselő-választás előtt a helyi közmunkások különböző atrocitásoknak és megfélemlítéseknek vannak kitéve.
Nyakó István erről csütörtökön nyilatkozott telefonon az MTI-nek.   Azt mondta, sajtóhírek szerint vannak olyan közmunkások, akinek azt mondták, ha a baloldal jelöltjére szavaznak, akkor másnap már nem kell dolgozniuk. Ők is találkoztak egy emberrel - folytatta -, aki közmunkásként dolgozott, de már "múlt időben, mert a baloldal jelöltje mellett mert kiállni".
  
A szakszervezet az érintett 32-es szavazókörre "oda fog figyelni" - jegyezte meg.
  
Elmondása szerint a Közmunkás Szakszervezet - amely Teket Melindát, a baloldali pártok jelöltjét támogatja az időközi választáson - olyan szórólapot terjeszt Baján a következő napokban, amelyen egyebek mellett az áll majd, hogy Zsigó Róbert fideszes polgármester szerint nettó 47 ezer forintból egy közmunkás család meg tud élni.
Szerepel majd a papíron az is, hogy az MSZP, az Együtt-PM és a DK "meghallották a szakszervezet és a közmunkások hangját", és biztosították őket arról, hogy hatalomra kerülésük esetén "megszüntetik jogfosztásukat, viszaadják emberi méltóságukat és minimálbérüket" - mondta.

Nyakó István arról is beszélt, hogy Baján tartott csütörtöki sajtótájékoztatójuk idején a közelükben megjelent egy furgon, oldalán a Fidesz jelöltjének képével, és arról hangosbemondón megpróbálták elnyomni, "leordítani" a szakszervezet vezetőinek a hangját.

MTI/mszp.hu

2013. október 11., péntek

Az MSZP, az Együtt-PM és a DK támogatja a közmunkás-szakszervezet követeléseit

Az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció is támogatásáról biztosította a közmunkás-szakszervezet követeléseit.
Erről Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő, a közmunkások szakszervezetének társelnöke számolt be szerdán újságíróknak.
Az érdekképviselet egy hete fordult a három baloldali ellenzéki párthoz, azt kérdezve, támogatják-e követeléseiket. Ezek között szerepel, hogy a közmunkások kerüljenek vissza a munkatörvénykönyv hatálya alá (és részesüljenek például a gyermekek után járó pótszabadságból), illetve hogy a 8 órában foglalkoztatottak megkapják a nettó minimálbért. Emellett olyan munkahelyteremtő politikát szorgalmaznak, amely lehetővé teszi, hogy minden családban legyen valaki, aki egész évben dolgozhat.
Nyakó István elmondta: Mesterházy Attila MSZP-elnök, Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, a DK részéről pedig Molnár Csaba alelnök biztosította támogatásukról  követeléseiket. (Nyakó István a múlt héten azt mondta, az LMP-t nem sorolják a kormányváltásra esélyes baloldali demokratikus pártok közé, ezért nem keresték meg.) A szocialista politikus közölte, a 2014-es kormányváltás után hivatkozni fognak e vállalásokra, és a közmunkás-szakszervezet "a kormányváltó baloldal élő lelkiismerete lesz".
Kordás László, a szakszervezet főtitkára hangsúlyozta: követeléseik megvalósulása nem csak a közmunkások helyzetén segítene, a munka törvénykönyvének megváltoztatásával minden dolgozó ember jól járna, az igazságosabb közteherviselés pedig az átlagosan vagy az átlag alatt keresők megélhetését tenné könnyebbé.
Komjáthi Imre, a szervezet társelnöke arról beszélt: 28 éve dolgozik a vegyiparban, tíz éve szakszervezeti tisztségviselő, ez idő alatt megtanulta, hogy a munkaadók ígéreteit jobb dokumentumokban rögzíteni, ezért kértek a pártoktól is írásos garanciát követeléseik támogatásáról.

2013. október 10., csütörtök

Devizahiteles tanácskozást hívott össze a Szociális Fórum szombatra

Budapest, 2013. október 10. csütörtök

     Devizahiteles tanácskozást hívott össze a Magyar Szociális Fórum (MSZF) szombatra. A Hitelkárosultak Szociális Kerekasztalát szombat délelőtt 10 órakor tartják Budapesten, a Magyarok Házában – tudatta az eseményt rendező MSZF.
      A tanácskozás célja közös álláspont kialakítása a hitelprobléma átfogó rendezéséről, tekintettel a kormány által megjelölt november 1-i határidőre. Az MSZF azért tartja időszerűnek a Kerekasztal-tanácskozást, mert a bankok nem tesznek eleget a kormány felszólításának, hogy november 1-ig írják át hitelszerződéseiket az adósok javára, mivel hibás terméket forgalmaztak. Ezért a Szociális Kerekasztal résztvevői kényszerítő jogi intézkedést tartanak szükségesnek ahhoz, hogy igazságot szolgáltassanak a megkárosított embereknek: a hitelt felvevőknek annyit kelljen visszafizetniük, amennyit ténylegesen felvettek, kiegészítve a Magyar Nemzeti Bank mindenkori kamatával. Eszerint a banknak jóvá kell írnia a tőkeszámlán az adós minden olyan befizetését, amelyre a bank egyoldalú szerződésmódosítása, és egyéb jogosulatlan követelése miatt kötelezték a hitelezettet, és ennek megfelelően csökkentenie, vagy törölnie kell a további törlesztő részletek összegét.
      A tanácskozáson azok a személyek és szervezetek vesznek részt, akik és amelyek tevőlegesen kivették részüket a társadalmi probléma orvoslására irányuló több éves küzdelemből. Az a cél, hogy a sokféle részmegoldást egységes keretbe foglalják, és átfogó megoldásra bírják a kormányt.
     Az MSZF Szociális Kerekasztala – a Hitelkárosultakkal egyeztetetten – kezdettől fogva hangsúlyozta: A Hitelkárosultak nem akarnak kibújni tartozásuk alól, hanem annyit akarnak visszafizetni, amennyit ténylegesen felvettek, kiegészítve a Magyar Nemzeti Bank mindenkori kamatával. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a bankoknak meg kell téríteniük a Hiteleseknek okozott kárt, kártalanítaniuk és kárpótolniuk kell a megkárosított embereket. Az MSZF Szociális Kerekasztala által megfogalmazott tézisek egyre szélesebb bírói körben találnak egyetértő fogadtatásra. Erre utal egy sor ítélet, köztük a pécsi ítélőtábla és a szegedi bíróság jogerős ítélete a hitelszerződés azon passzusának érvénytelenségéről, amely szerint "a hiteldíj változó mértékű, melyet a hitelezők jogosultak egyoldalúan megváltoztatni". Ez azt jelenti, hogy csak a szerződés megkötésekor érvényes törlesztő részlet jár a banknak.
     Az MSZF – november 1. közeledtével - elérkezettnek látja a pillanatot arra, hogy a kormány jogi eszközökkel segítsen az igazságszolgáltatásnak a jogerős ítéletek végrehajtásában, és a semmisségi ítéletek érvényességét minden olyan hitelkárosultra kiterjessze, akit a hitelező hasonlóképpen megkárosított, mint azokat, akik már pert nyertek. A tanácskozás ezt a célt kívánja elérni.+++

Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371

2013. október 8., kedd

A közmunkások 6 pontja

Levelet írt az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció vezetőinek a közmunkások szakszervezete, azt kérdezve, támogatják-e követeléseiket.
Erről Nyakó István, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke, szocialista országgyűlési képviselő számolt be újságíróknak szerdán.
  
A szakszervezet hat pontból álló követeléslistáját Vécsi István elnök, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselőjelöltje ismertette.
  
Ezek között szerepel, hogy a közmunkások kerüljenek vissza a munkatörvénykönyv hatálya alá, illetve hogy a 8 órában foglalkoztatottak megkapják a nettó minimálbért. Emellett olyan munkahelyteremtő politikát szorgalmaznak, amely lehetővé teszi, hogy minden családban legyen valaki, aki egész évben dolgozhat.
  
Hozzátette, ahhoz, hogy tiszta lelkiismerettel támogathassák az ellenzéki pártokat, tudniuk kell, hogyan állnak követeléseikhez.
  
Nyakó István ezt kérdésre azzal egészítette ki, véleményük szerint a baloldali demokratikus ellenzéki pártoknak kell és lehet esélyük leváltaniuk az Orbán-kormányt, ezért fordultak Mesterházy Attila MSZP-elnökhöz, Bajnai Gordonhoz, az Együtt-PM szövetség vezetőjéhez és Gyurcsány Ferenchez, a DK elnökéhez. Az LMP-t viszont nem sorolják ebbe a körbe.
  
Kordás László, a szakszervezet főtitkára azt mondta: 15 megyéből eddig tízezren jelezték csatlakozási szándékukat az érdekképviselethez. Felidézte, hogy az Orbán-kormány a 60 ezer forintos nettó minimálbérről 47 ezer forintra csökkentette a közmunkások járandóságát, amely ma is csak 49 ezer forint. A szakszervezet legfontosabb célja e megkülönböztetés felszámolása.
  
Komjáthi Imre, a szervezet társelnöke, a korábbi "éhségmenetek" egyik szervezője úgy összegezte a közmunkások céljait, hogy munkát, kenyeret és tisztességes bért szeretnének.

2013. október 7., hétfő

Meghívó devizahiteles Szociális Kerekasztalhoz


Tisztelt Sorstársunk és Devizahiteles Szervezet!
 
Meghívunk és felkérünk a részvételre a Szociális Kerekasztal devizahitel-tanácskozására 2013. október 12-én, délelőtt 10 órakor a Magyarok Háza Arany János termébe, Bp. V. ker. Semmelweis u. 1-3. (Astoria).
A tanácskozás célja közös átfogó megoldás elfogadása a Hitelkárosultak érdekében, mindazon szervezetek és szakértők bevonásával, akik és amelyek tevőlegesen kivették részüket a küzdelemből a társadalmi probléma orvoslásáért.

Kérlek, hogy tanácskozásunkon konkrét javaslattal állj elő az átfogó megoldás követelésének igényével!

Az alábbi linkeken olvashatod a márciusi tanácskozásunkon kialakított 8 pontos álláspontunkat, és az MSZF legutóbbi állásfoglalását a civilek bankszövetséggel folytatott tanácskozása után kialakult helyzetről.

Javaslom a témát kiegészíteni a kilakoltatások leállítására irányuló követeléssel, különös tekintettel a hideg idő beálltára, és Róna Péter ezzel kapcsolatos javaslatának támogatását.



2013. október 6., vasárnap

MSZF a bankszövetség és a civilek tanácskozásáról

Budapest, 2013. október 4.
 
Nem hozott eredményt a Hitelkárosultak érdekeit felkaroló civil szervezetek és a bankszövetség csütörtöki tanácskozása. A devizahitel-probléma átfogó rendezése továbbra is várat magára – adott hangot véleményének a Magyar Szociális Fórum (MSZF) pénteken.
       A devizahitelesek ügyét képviselő MSZF nem vett részt a tanácskozáson, mert nem akarta becsapni a Hitelkárosultakat azzal, hogy eredményre számíthatnak egy olyan tanácskozástól, amelyre a hitelesek megkárosítói azért tartottak igényt, hogy minél kisebb veszteséggel úszhassák meg károkozásukat. A bankszövetség által kiadott közlemény önmagáért beszél. Kitétele, miszerint „A konzultációs folyamat során sokszínű javaslatok érkeztek, amelyek alapos szakmai végiggondolása, egymással és a társadalmi-gazdasági elvárásokkal való elemző összehasonlítása az eddigi komoly szakmai munka bázisán folyik tovább. A megoldáskeresésben természetesen csak azokat a felvetéseket lehet hasznosítani, amelyek a kormányzati irányelvekkel is összhangban állnak” nem más, mint nesze semmi, fogd meg jól.
       A társadalmi nélkülözhetetlenségüket oly gyakran hangoztató kereskedelmi bankok nem adtak választ arra, hogy milyen felelősség terheli őket a devizahitel-válságért, sem pedig arra, hogyan akarják jóvátenni a társadalommal szembeni felelőtlenségükből származó tényleges károkat.
       A 10-15 százalékos könnyítés, amelyre a bankok – feltételekkel – hajlandóak volnának, pillanatok alatt semmivé válhatna egy árfolyam változás hatására. Ráadásul nem érintik a kártalanítás követelményét – írja az MSZF.
      Ezért a Magyar Szociális Fórum Róna Péter és Surányi György tervét támogatja a devizahitelek forintosításáról, és a bankokra kivetett különadóról, a kártalanítással kiegészítve
      Az MSZF nyilvánvalónak látja, hogy a bankok sem november 1-ig, sem utána nem fogják a Hitelkárosultak javára átírni a szerződéseket – mint azt a kormány szorgalmazta.

A kormány viszont nem fog tudni érvényt szerezni akaratának velük szemben, csak hatalmi szóval. A „hatalmi szónak” azonban korlátot szab a közös társadalmi rendszer, és a belőle fakadó érdekközösség. Gond csak az, hogy közelednek a választások, és szükség van a szavazók bizalmára is. Tehát valamit adni kell.
     Itt tárul fel a szükséges kompromisszum lehetősége kormány és bankok között, melyre a Róna-Surányi terv módot nyújthat. De a megkárosítottak kártalanításáról akkor sem szabad lemondani, ha egy ilyen kompromisszum megszületnék – figyelmeztet az MSZF.
     A bankszövetséggel folytatott tárgyalások helyett az MSZF továbbra is a kormánnyal folytatandó tárgyalásra helyezi a hangsúlyt. Ennek előkészítésére kezdeményezi a Szociális Kerekasztal mielőbbi összehívását a Hitelkárosultak érdekében. Erre a Kerekasztal-tanácskozásra a kormány képviselői is javasolja meghívni.+++
 
Kiadta: MSZF SZK