Visszavághatja a kormányzat tíz százalékkal
az áram és a földgáz tarifákat, miután a lakossági szektorban eddig is
hatósági áras volt az energia. Ennek a lépésnek azonban súlyos
következményei lesznek. A háztartási szektorban ugyanis a kormányzat
eddigi árkorlátozó politikája és a sorozatos extra adó kivetések miatt
évek óta veszteséget termelnek az energetikai vállalatok.
Ez pedig ahhoz vezetett,
hogy az ilyen cégek befektetési hajlandósága szinte nullára
mérséklődött, ami később az ellátásbiztonságot sodorhatja veszélybe -
nyilatkozta lapunknak Hegedűs Miklós. A GKI Energiakutató Kft.
ügyvezetője ezt annak kapcsán mondta el, hogy Giró-Szász András
kormányszóvivő a tegnapi kormányülés szünetében bejelentette: "a kormány
arra kérte fel a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy dolgozza ki a
gáz- és villanyár 10 százalékos csökkentésének feltételeit".
A bejelentés nem előzmény
nélküli: Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken beszélt arról, hogy a
kormány a rezsiköltségek csökkentésén dolgozik. Ezt az ezen a területen
működő cégek profitjának csökkentésével és az ezzel a lépéssel érintett
összeg embereknél hagyásával tervezik. A kormányfő úgy fogalmazott: "a
közszolgáltatások nem arra valók, hogy abból valaki pénzt keressen, ez a
szektor nem a profit világa." A miniszterelnök hangsúlyozta: azt
elfogadja, hogy az energiát termelő cégeknél profitnak kell
jelentkeznie, de a fogyasztó és a termelő közé "ékelődő" szereplők
esetében a profitot minimálisra kell csökkenteni.
Hegedűs Miklós elmondta: a lakossági áram és gázdíjak már másfél éve nem tükrözik a valós bekerülési költségeket. Így a lakosság óriási ársokkal szembesül majd, ha ismét a valóságos árat kell fizetnie az energiahordozókért.
Az ügyvezető igazgató lehetségesnek tartja, hogy Orbán Viktor utasítására a szaktárca tizedével csökkenti a háztartási energia árakat, nem törődve a következményekkel. Egy általunk megkérdezett energetikai cég szakértője azonban elképzelhetetlennek tart ekkora árcsökkentést anélkül, hogy az egyre nagyobb veszteséget felhalmozó energia szolgáltató cégek ne fordulnának akár a nemzetközi jogi fórumokhoz is működésük ellehetetlenítése miatt.
A Fidesz-kormány már a választási kampányában is a rezsi költségek lefaragását ígérte, ám ennek ellenére az elmúlt két évben folymatosan növekedtek a családok lakhatási kiadásai.

NÉPSZAVA-információ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése