Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2011. december 29., csütörtök

Dolgozni vagy nem dolgozni?

Dolgozni vagy nem dolgozni?

Pártunk és Kormányunk elkötelezett emberei ismét hátrányos helyzetbe kívánják hozni a Közmunkán dolgozókat intézkedéseikkel.
Az eddig kialakult helyzet is megtöltene már egy mesekönyvet.
A FIDESZ elrontotta az emberek megélhetését, elvette az élethez való jogot, ami egy demokratikus jogállamban azért nem illene.

Eddigi intézkedések melyekért a FIDESZ a felelős:
-megszűnt a hátrányos helyzetben lévők tartós 1 év időtartalmú 8 órás közfoglalkoztatása, helyébe lépett a 2-4 hónapos 4 órás foglakoztatás, így előtérbe került még jobban a létbizonytalanság.

-Csökkentek a közmunkáért kifizethető bérek az eddigi 8 órás 60 500 Ft nettó bér a 4 órás foglalkoztatásra vetítve nettó 26-28 ezer Ft lett, ez elmarad a jelenlegi 4 órára járó netto 32 150 Ft összegű kötelező bér minimummal szemben.

-Megszűnt a közhasznú, közcélú munkavégzés, melyek helyébe is egységes Közmunkaprogram lépett.

-Megkülönböztető  módon úgy változtak a  jogszabályok és a törvények, hogy azok sértik a közmunkában részt vállaló szakmunkás és a nem szakmunkás munkavállalók érdekeit.

-Az adható juttatásokat és pótlékokat elvették.

-Bevezetésre került a heti bér fogalma, amely a valóságban nem működik, hiszen nem fizetik ki időben a dolgozókat és egyre kevesebb pénzt kapnak, amely törvénytelen és  emberi jogokat sértő.

-A munkanélküli ellátást átszervezték, amely szintúgy nem kedvez a közmunkán lévőknek a rövid foglakoztatási időtartam miatt.

-A FIDESZ nem ismeri el, hogy a Közmunka is Munka, ez érezhető, tapasztalható és kézzel fogható, mert nem egyenrangúan vannak kezelve a Munkát végző emberek.

-A FIDESZ csökkenti a Foglakoztatást Helyettesítő Támogatás összegét is, (jelenleg 28 500 Ft 2012-től már csak 22 800 Ft) hogy így ösztönözön a közfoglakoztatásban való részvételre, csakhogy a közmunkáért adható bért nem emeli kellőképpen az továbbra is alul marad a minimálbér összegének, igaz új fogalom jelenik meg a garantált közmunkás minimálbér, csakhogy ez a megélhetésre kevés az éhenhaláshoz sok és nem egyenlő ennek keretőszege a mindenkori  MINIMÁLBÉR összegének ezzel ez a fogalom nem egyenlő.

Ha a bér marad

Marad a jelenlegi közfoglalkoztatási bér, bár megszűnik az alacsony keresetűek adójóváírása. Aki egy hónapot dolgozott az eddig 47 025 forintot kapott, a változások után ez havi 37 335 forintra csökkenne. Adókkal és járulékokkal együtt közel 176 milliárd forint kell 200000 ember foglalkoztatásához.
Ha 200000 ember egész évben napi hat órát dolgozik, akkor csupán nettó 28 000 forintot kaphat. A jelenlegi bérpótló juttatás 28 500.

Ha a jóváírás marad

A kormány kompenzálja a megszűnő adójóváírást: emeli bruttó 72, illetve 93 ezer forintra az új közfoglalkoztatási garantált bért. Így 200 000 fős havi átlaglétszám esetén 222 milliárd forint költségvetési forrást kellene. Ha ők egész évben dolgoznak, csak négy órában tehetik ezt, s havi átlagos nettó 23 500 forintot kapnak. Amikor nincs közmunka (és nagyon alacsony a család jövedelme), bérpótló juttatás adható: ám ennek összegét az idei 28 500 forintról 22 800-ra csökkentik.
Forrás: VG.hu


El kellene gondolkodni azon, hogy érdemes-e dogozni ennek a diktatórikus Kormánynak, ennek a romokban heverő országnak kedves honfitársaim!
Hogy egy picit segítsünk a gondolkodásban ajánljuk figyelmetekbe a Világgazdaság.hu egyik érdekes okfejtő írását: http://www.vilaggazdasag.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/negyoras-allasra-lesz-csak-penz-romlik-a-kozmunkasok-helyzete-360582

Szebb jövőt és boldogabb új esztendőt kíván Blogunk mindenkinek!

2011. október 24., hétfő

Heti bér

A közmunkát az új szabályok szerint hetente fizetik, legtöbb esetben utalják. Ugye milyen nagyszerű ez, a bankoknak ez a világ legnagyobb üzlete. Ezúton is köszöni való ezen jobboldali találmány is...
Amúgy a minimálbér nettó 32.100 Ft 4 óra munkára!!!
A Fidesz ezt is elkúrta, lehet dolgozni törvénytelenül 26.000-ért közmunkán ez óriási!

A minap jutott el hozzánk alábbi vicc:
A közvéleménykutatok megkérdezik a járókelőket, hogy hova tennék Orbán Viktor miniszterelnök képét.
Az első járó kellő egy bögyös szőke hölgy, aki nyilatkozata szerint a mellére akasztaná Viktor képét, mert így biztosan dagadnának azok a  büszkeségtől.
A második járókelő egy terhes anyuka, aki nyilatkozata szerint a hasára festetné Viktor képét, mert így biztos jövő mellett nőne fel a gyermeke .
A harmadik járókelő egy közmunkás úr,  aki nyilatkozata szerint a pöcsére tetováltatná Viktor képét. A közvélemény kutatók ezen mélyen megdöbbenek és megkérdezik hogy miért pont oda.
A közmunkás erre azt válaszolja, azért mert ez a faszkalap előbb utóbb úgyis elmegy a picsába!

2011. szeptember 19., hétfő

Váltózások a közmunka világában

Újabb pofont és bukást könyvelhetnek el a jobboldali kormány intézkedései miatt az állampolgárok!
Közmunka ugyan van, viszont fizetés és megélhetés az már nincsen.
4 órában lehet dolgozni továbbra is 4 hónapig azonban az eddigi nettó 32.000 Ft-os bér mára már csak 26.000 Ft-ra csökkent.
6 órás foglakoztatásban ez az összeg kb. 38 ezer Ft lett, 8 órásban pedig kb. 42 ezer forint nettó.
Jó ez tényleg?

Kiknek és kinek, a dolgozni akaró állampolgárok lakhatása sem biztosított mondjuk egy albérlet esetén, mivel ebben az országban a többségnek nincs lehetősége ilyen életszínvonal mellett saját lakáshoz jutnia. A többi megélhetési tényezőről meg még nem is beszéltünk...


Közmunka - Csak az érettségizettek kapják meg a minimálbért

2011. 8. 24. 16:50|Gazdaság » Gazdaságpolitika

A teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások bére - attól függően, hogy igényel-e szakképesítést a munkakör betöltése - 57 ezer, illetve 78 ezer forint lesz havonta a Magyar Közlönyben szerdán megjelent szeptember 1-jétől hatályos kormányrendelet szerint.

EZ AZTÁN A DISZKRIMINÁCIÓ! Örülünk, hogy Magyarok vagyunk!

2011. július 12., kedd

Utazás városól falúra, falúról városra

Mostanra már világossá vált a FIDESZ kormány szándéka miszerint a közmunkások utaztathatóak lesznek egyik helyről a másikra, vajon belegondoltak a T. Ház képviselői hogy ennek nincsen semmi értelme. Több észrevételt is kaptunk, hogy nem értenek egyet az érintett munkavállalók ezen intézkedéssel!
Blogunk álláspontja szerint a közmunkásokat helyben a helyi igények teljességével kellene a helyi önkormányzatoknak alkalmaznia, ahogy korábban is működött a rendszer.
Az utaztatás esetén igaz elméletileg a kormány vagy az általa megbízott foglalkoztatók térítenék az utazás költségét, bár számunkra ez kétséges azok után, hogy ma Magyarországon a közmunkásoknak és közcélú foglalkoztatottaknak nem jár munkaruha, kafatéria (étkezési utalvány, ruhapénz egyéb költségtérítések)...
A kormány a munkanélküli ellátást is átalakítja az eddigi 270 napig járó álláskeresési járadékot lecsökkenti 90 napos folyósításúra. Az eddigi legfeljebb 90 napig járó álláskeresési segélyt pedig megszünteti. 
A kormány munkanélküliséggel és közmunkákkal kapcsolatos  intézkedési ismét a nem túl jó helyzetben lévő egyre jobban elszegényedő embereket büntetik...
Azért bízom benne, hogy egyszer az a sok ingyenélő nyugdíjas is szívni fog és megtapasztalja, hogy mások nem kapnak örökös pénzbeni emeléseket -kompenzálásokat, nem utaznak díjmentesen, nem jár díjmentesen a tüdőszűrés bizonyos kor eléréséig és az egyéb orvosi ellátások, stb. -talán ez a réteg is megtudja egyszer milyen rendszeres juttatás nélkül egyen talán élni, életben maradni...
Bízom abban is, hogy egyszer a magyar kormány ingyenélő, pökhendi politikusaitól is elveszi a bankszektor  a rózsadombon épült házaikat, valamint a magyar nép indulatai is útól érik őket a szavazófülkékben és talán egyszer minden politikus olyan szegény lesz mint azok az emberek, akiket egyfolytában sanyargatnak, szívatnak...Amíg ez nem jön el addig is álmodok tovább, hiszen kenyér helyett cirkusz kell a magyar népnek.

Akit érdekel a részletes az átalakításokról itt olvasható: http://kapos.hu/hirek/politika/2011-07-11/ezentul_90_napig_jar_az_allaskeresesi_jaradek.html


A témában indított szavazásunk eredménye:

ÖN EGYETÉRT-E A KÖZMUNKÁSOK RENDSZERES UTAZTATÁSÁVAL?

Igen
  2 (28%)
Nem
  5 (71%)
Nekem mind1
  0 (0%)

Szavazatok száma: 7
Közvélemény-kutatás lezárva

2011. július 9., szombat

Négy óra remény egy jobb életre

Ez a cím talán találó lesz, merthogy tudjuk, érezzük és tapasztaljuk a FIDESZ új közmunkaprogramját.
Sajnos kormányok jönnek, mennek...
A dolgozni akaró emberek pedig egyre reményvesztettebbé és kiszolgáltatottabbá válnak. Családok és emberek élethez való alkotmányos joga csorbul, hiszen a feladat megoldása majdhogynem magas, sőt már már művészi. Lakni mindenkinek kell valahol valahogyan, ahogy táplálkozni is, viszont mindezt élhető módon kellene.
Sok poszt érkezett, melyben többen is megosztják véleményüket arról, hogy mennyire hátrányosan  érinti ezen embereket az új közfoglalkoztatás. Kevés munkabér, kihasználás és létbizonytalanság ez jellemzi az új intézkedéseket. A közmunkában részt vállaló embereknek sokszor ez az egyetlen esélye, hogy dolgozni tudjanak, ezért még áldozatokat is hoznak, hiszen a munkáltatók nem térítik az utazás költségét, ahogyan munkaruhát sem biztosítanak a szakfeladatok ellátásához.
A korábbi MSZP vezetés alatt a közmunkának nagyobb becsülete volt, mint napjainkban a "Magyarország Megújul "szlogen mögé elbújt politikai erő alatt, hiszen korábban maximum 1 évig lehetett közmunkát vállalni azoknak az embereknek, akiknek nem tudtak a Munkaügyi Központok munkát ajánlani mindezt napi 8 és 12 órában az Mt. szabályainak alkalmazásával rendes munkabérért, melyből 1 fő munkalávaló ha még szűkösen is de biztosítani tudta a maga és családja számára a megélhetést. Munkaruhát és a bejárás költségét az MSZP kormány sem biztosította, viszont járt a műszakpótlék azok részére, akik folyamatos munkarendben nyolc óránál több munkát vállaltak és akár éjjel is dolgoztak, vagy hétvégéken intézményekben.
A FIDESZ a közmunka világát jelentősen a dolgozni akaró állampolgárok sérelmére és hátrányára átalakította át és mint egy a magyar választó polgárokat ellehetetleníteni kívánó hadműveletbe fogott a már-már unalomig közismert gazdasági válságra hivatkozva. Jelenleg a közmunkára kiközvetíthető munkavállalók csak napi 4 órában végezhetnek munkát legfeljebb 4 hónap időtartamig. Jelenleg a közmunkával kereshető összeg 1 főre Netto 32.000 Ft, amely mondjuk például nem elég egy albérlet fenntartására azok számára, akik nem akarnak az utcán élni. -Élelmiszert még nem is vásároltunk, sőt még a közüzemi díjakat sem fizettük be...
A FIDESZ az új szabályozással elvette a munka becsületét, a közmunkások már műszakpótlékban sem részesülnek, ahogy már munkát sem végezhetnek hétvégén és ünnepnap.
A rendes munka és a közmunka között a különbség csak abban rejlik, hogy a közmunkásnak semmi sem jár csak a szája jó magyar szokás szerint.
Tisztelt politikusok és munkáltatók a Közmunka is Munka tessenek végre egyenlő béreket és elbánást teremteni!
A gazdasági mutatók kommentárunktól és  mindentől függetlenül jól alakulnak, mert a munkanélküliségi statisztikák egyre jobb képet mutatnak, csak egy valami állandó ebben az országban a mi kis hazánkban ez pedig nem más, mint maga az Emberek elkeseredése és kiszolgáltatottsága.

Ajánlom a blog olvasónak az alábbi média tudósítást:

Az észrevételeket továbbra is várjuk drótpostánkra, ahogy a bejegyzéseket is, addig is mindenkinek kellemes nyári időtöltést kívánok a Blog szerkesztői nevében.

2011. június 14., kedd

Közfoglalkoztatást érintő törvényjavaslatok...

Szép Új Világ! Éljen magyarország és a Zsidesz!

Már eddig sem volt kecsegtető munkanélkülinek lenni és már eddig is csak kicsesztek a dolgozni akaró emberekkel. A munka törvénykönyvét már eddig is sok ezerszer rúgták fel a munkáltatók, akik mindig is jól kihasználták a közfoglalkoztatásban rejlő "olcsó" lehetőséget.
Viszont a kérdés az, hogy meddig tűrhető egy jogállamban, az hogy sokszorosan sértik a munkához és az élethez való jogainkat...
A Fidesz intézkedési nem mások, csak a munkanélküliségi statisztikák szépítését célzó programok.
Mikor veszik észre azok a drága többségében "nyugdíjas" szavazó állampolgárok azt, hogy Gyurcsány szavaival élve elkúrtuk a fiatalok életét.
Ebben az országban sem jól fizető munkahely, sem megbecsülés és már az önálló boldogulás célja sincs a politikusok szeme előtt, hiszen ők a fehérgalléros megélhetési bűnözök ebben az országban, ők élnek túl jól a kisemberekből....

Íme egy idézet a Sonline Internetes portálról, a legújabb közmunkákkal kapcsolatos cikkből:
"A volt szociális és munkaügyi miniszter szerint a törvényjavaslat azt mutatja, hogy a kormány "közmunkaszolgálatot" vár el az állástalanoktól, és egyes állami feladatok munkaerő-szükségletét szinte ingyen próbálja kielégíteni. Kiemelte, hogy a közfoglalkoztatottakra nem vonatkozna a munka törvénykönyve, így ők a megszokottnál lényegesen alacsonyabb keresetért, "éhbérért" kellene, hogy dolgozzanak."

2011. május 25., szerda

Közmunka ergo, szabálytalanságok és szívatások...

Az oldalon lévő szavazás tanulsággal lezárult, amely alapján a négy órás munkarend egyik közmunkavállalónak sem kedvező a  többségi szavazatok szerint.


ÖN EGYETÉRT-E AZZAL, HOGY NAPI 4 ÓRÁBAN BRUTTÓ 39.000 FT-ÉRT EMBEREK DOLGOZZANAK KÖZMUNKÁN A MEGÉLHETÉSÜKÉRT?


Egyetértek vele
  3 (10%)
Nem értek vele egyet
  27 (90%)
Tartózkodom a kérdésben
  0 (0%)

Szavazatok száma: 30
Közvélemény-kutatás lezárva

A Közmunka is Munka, ezt végre tudomásul kéne vennie politikusainknak, csakhogy a FIDESZ lecsökkentette a közmunka és közcélú munkák időtartalmát a  korábbi 1 évről 4 hónapra, a fizetéseket az eddigi 8 órás munkarendi bruttó 78.000 Ft-os (60 600 Ft) bért pedig 4 órás munkavégzésre vetítve bruttó 39.000 Ft-ra (Netto 32 500 Ft). Ezen intézkedéstől a szakpolitikusok a foglalkoztatás növelését várják, mivel 12 hónap alatt egy munkakörben, egy helyen egy ember helyet hármat lehet foglalkoztatni. Szép új világ ez! Munkahelyteremtés helyett a recept szerint végy fel minél több embert közmunkára és használd ki őket, sőt ha kell mosdósíts ehhez a jogszabályokon is hogy mindez törvényes legyen... Éljen a narancsszínű 2/3. 
A közmunkások ki vannak szolgáltatva, erről nap mint nap kapunk információkat. Egyes tapasztalatok szerint a közcélú dolgozok nem dolgozhatnak ünnepnapokon, mivel részükre nem fizethető ki az Mt. szerint megjáró dupla bér. Azonban az egyes intézményekben a közcélú munkavállalók mellett dolgozó állandó munkavállalók részére engedélyezett az ünnepnapi munkavégzés. A közcélú munkásoknak nem fizethető ki a műszakpótlék (ezt már több önkormányzat sem fizeti ki!), ami egyébként megjárna, ha olyan időbeosztásban dolgoznak.
"A rendkívüli munkavégzés idejére, illetőleg a délutáni és éjszakai műszakban végzett munkáért külön díjazás és pótlék illeti meg a munkavállalót."
Ezek olyan példák, mely alapján jól látszik ahogy egyes munkáltatók diszkriminálják a foglalkoztatási csoportokat...
A sor folytatásaként a közcélú munkavállalók részére a munkáltatók nem biztosítanak munka és védőruhát, ami megint csak aggályos, mivel az Mt. szintén nem tesz különbséget dolgozó és dolgozó, avagy ha jobban tetszik munkavállaló és munkavállaló között. 
"Szociális juttatások
165. § (1) A munkáltató támogathatja a munkavállalók kulturális, jóléti, egészségügyi szükségleteinek kielégítését, életkörülményeik javítását. A támogatásokat, illetve ezek mértékét a kollektív szerződés határozza meg, de a munkáltató a munkavállaló részére ezen túlmenően is támogatást nyújthat.
(2) Ha a munka a ruházat nagymértékű szennyeződésével vagy elhasználódásával jár, a munkáltató a munkavállalónak munkaruhát köteles biztosítani.
A jogalkotó a munkáltató mérlegelésére bízza annak eldöntését, hogy milyen fajta, és mértékű kulturális, szociális juttatást ad munkavállalóinak. A felsoroltakon túl támogathatja képzését, lakásépítkezését, szociális segélyt nyújthat, étkeztetést biztosíthat stb.
Ha a munkáltató e célokra pénzt különít el, akkor kollektív szerződés keretében történő szabályozás szükséges.
Ennek konkrét felhasználásáról az üzemi tanáccsal együtt dönt. Döntésének érvénytelenségéhez vezet, ha az üzemi tanács nélkül határoz.
A munkáltató, ha gazdasági körülményei lehetővé teszik, a fentieken túlmenően is adhat támogatást munkavállalóinak, mely esetben a kollektív szerződés rendelkezései nem kötik, és az üzemi tanács nélkül dönthet.
A törvény, a munkaruha juttatás kötelező eseteit fogalmazza meg, ezért az erre vonatkozó további szabályozást is célszerű a kollektív szerződésben rendezni.
Ebben nevesíteni kell azokat a munkaköröket, amelyek munkaruha juttatására jogosítanak, milyen ruhafajták adhatók, mennyi azok kihordási ideje, munkaviszonyba lépéstől számítva mely időponttól jogosult rá a munkavállaló."
Személyes tapasztalatok alapján a munkavállalók saját ruhájukat koszolják és szaggatják, ez ugye milyen egészséges dolog miközben a tisztelt parlamentben jelen lévő nagy urak minden nap öltönybe és nyakkendőben járnak, mivel nekik jár a ruhapénz is, hogy "munkaruhát" tudjanak ölteni magukra. Ez a kiváltságosság a közcélú és közmunkás munkavállalóknak nem adatik meg.
Egy közmunkás, aki mondjuk füvet nyír személyes tapasztalatok szerint csak egy jól láthatósági mellényt kap, amíg mondjuk egy portás a saját utcai ruhájában végez közfeladatot, melyet ha a munka elvégzése úgy alakul össze is koszol...
Sajnos Ma magyarországon, szándékosan kis betűvel írva kihasználják a bérből és fizetésből élő réteget, miközben az a felső 10 ezer ember jól érzi magát. A kérdés csak az meddig mehet ez így tovább?
Meddig nézik hülyének a munkára szoruló közcélú és közmunkás dolgozókat?
Amennyiben vannak hasonló tapasztalatik, úgy írják meg nekünk és mi közzé tesszük, utána járunk....

2011. március 1., kedd

Tisztázni kell az önkormányzatok helyét

A minap találtam egy érdekes média cikket a Sonline Internetes oldalon, melynek linkje  a Médiafalon olvasható.
Azonban e cikkből egy részt szeretnék itt kiragadni és beszúrni ide, mivel úgy érzem, hogy van benne néhány valós alap. Azonban nem értünk egyet ezzel a mondattal "kényelmes helyzetet teremtett az önkormányzatok számára, ám igen gyatra volt a hatékonysága.", mivel sok önkormányzati intézmény működtetésében nagy segítséget nyújtottak eddig is a közmunkások. 
Kíváncsian várjuk az Április 30-ai változásokat, és nagyon sokan bízzunk benne, hogy az értelmes munkavégzés és az önkormányzatok által vállalat intézményes alapellátásokat biztosító munkáltatókat a korábban már bizonyított rendszer alapján ismét kedvező helyzetbe hozzák!

Sonline 2011. 02.24.
". Juhász Tibor keményen bírálta az előző kormány 2009-es közmunkaprogramját, azt mondta: kényelmes helyzetet teremtett az önkormányzatok számára, ám igen gyatra volt a hatékonysága.

– Egy felmérés szerint ötven százalékban nem érdemi munkát végeztek a programban résztvevők, csak azt az illúziót keltették, hogy az embereknek van munkájuk – hangoztatta
 Juhász Tibor. – Az április 30-val megváltozó törvény az álmunkahelyek helyett valósakat teremt, még pedig két oldalról: egyrészt az állami közfoglalkoztatás keretében, illetve önkormányzati oldalról. Utóbbi több évre előre tervezett szakmai átgondoltságot igényel, olyan érdemi munkákat sorolnak majd ide, melyet amúgy is elvégeznének az intézmények."

2011. február 27., vasárnap

Új foglalkoztatáspolitika vagy szemfényvesztés?

A Nettet böngészve újabb érdekes dologra bukkantam. E bejegyzés kapcsán azonban megjegyezzük, hogy nem vagyunk sem jobb, sem baloldali emberek, de egyet értünk a cikkel, politikai színezetek blogunk készítőihez nem kötődnek.
Tiszavasvári polgármestere az MTI -nek tett nyilatkozatában elmondta: amíg 2010-ben még 450, addig 2011 csak 42 embert tudnak nyolc órában foglalkoztatni, viszont az új szabályozás szerint minden segélyezettet egyszer egy évben két hónapra foglalkoztatnia kell. A 2010-es 450 foglalkoztatottból 250 volt a diplomás, vagy szakképzéssel rendelkező, ami azt bizonyítja, hogy a közmunkaprogram sok tisztességes, korábban munkából élő családnak jelentett legalább elviselhető szintű megélhetést.

Új foglalkoztatáspolitika vagy szemfényvesztés? 
2011. február 23. szerda, 18:03 

Az interneten elérhető forrásokból összeállítottuk, mit is jelent az új, a "nemzeti egységet" megvalósító és a "munka becsületét visszaadó" foglalkoztatáspolitika ma Magyarországon: A további teljes cikk ide kattintva érhető el a Magyar Egyesület Baloldal Internetes oldalán.

2011. február 24., csütörtök

Nyílt levél Kaposvár Polgármesteréhez

Az alábbiakban tesszük közzé a mai napon elektronikus úton Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteréhez írt nyílt megkeresésünket:


Tisztelt Szita Károly Polgármester Úr!


Mindenek előtt elnézését kérjük a Polgármester úrnak, hogy megkeressük a Közmunkások érdekének védelme érdekében, valamint néhány kéréssel. Egyben segítségét is kérjük Hivataluknak, illetve a közben járását is kérjük a dél-dunántúli régió kaposvári munkaügyi központjának kirendeltségénél. Értesültünk a médiákból, arról, hogy Kaposvár városa 1800 új munkahelyet kíván teremteni,  úgy hogy az  "EU foglalkoztatási szintjét akarjuk elérni, amelyhez pedig 1800 új munkahelyet kell létesítenünk. Na ezt a munkát kezdjük most el ebben az évben – mondta Szita Károly polgármester.
De egyebek mellett támogatják a vállalkozásokat, új közmunkaprogram indul, 1000 ember dolgozhat."
Jól hangzik, de valóban szükséges ezer embert közmunkán foglalkoztatni a megyeszékhelyen, vajon ebből a  számból mennyi lehet az értelmes intézményes munka 2-300, vagy esetleg több...

Mint a Polgármester Úr is már tájékozódott az általa is képviselt jobboldali politikai erő Közmunka program átalakításával kapcsolatos eddigi intézkedés csomagjáról és a Kaposvár városban működő szociális, -nevelési és közoktatási intézmények valós munka erőpiaci igényeiről, így talán nem lesz nehéz értelmes választ adnia az alábbiakra:

A jelenlegi módosított szabályozás lehetővé teszi " A támogatási rendszer is átalakult: a RÁT (Rendelkezésre Állási Támogatás) helyett Bérpótló Juttatás lesz folyósítva. Ez a juttatás nem segély! A rászorultságot az önkormányzat állapítja meg. A munkát képzettségtől függetlenül el kell vállalni. 2011-ben legalább 30 napos munkaviszonyt kell igazolni és rendezett lakókörnyezettel kell rendelkezni. Ezzel egyidejűleg módosul a szociális törvény és a foglalkoztatási törvény is.
.....
2. Önkormányzati teljes munkaidős közmunka: programszerű foglalkoztatás, mely 2-12 hónapos időtartamra szól. A támogatás mértéke 70 és 100 % között mozog, az adott térségre jellemző munkaerő-piaci, gazdasági, szociális adottságok függvényében.

3. Önkormányzati részmunkaidős közmunka: a bér és járulékok mellé fejkvótával dologi költséget számolhatnak el az önkormányzatok. Valamennyi önkormányzati és intézményi feladat ellátásával megbízhatják őket."

Kérdés, hogy a Kaposvár Megyei Jogú város miért nem hoz elfogadható, az intézményeinek vezetőit jobban segítve megfelelő döntést, amely alpján napi 8 órás munka rendben alkalmazhatnának szakképzet, vagy a képességeiknek megfelelő, már több alkalommal is bizonyított munkavállalókat .
A részmunkaidős közmunkát miért nem csak az utcák takarításánál, karbantartásánál alkalmazza a város?  
A korábbi tapasztalatok szerint az eddig utcán dolgozott emberek szakképesítés nélküli -alacsony iskolai végzettségű és sokszor nem egészen elfogadott életvitel szerint éltek. Sajnos a város igen szemetes gondozatlan. Elismerjük, hogy a napi 4 óra foglalkoztatással számos ember lesz bevonható a köztisztaságba és parkgondozásba, azonban ne feledkezzen el a Polgármester úr által vezetett hivatali apparátus gondoskodni ezek mellé az emberek mellé a szigorú munkavezetőkről és a folyamatos ellenőrzésekről sem.

A másik kérdés pedig az, hogy Kaposvár Megyei Jogú város, miért szorítja háttérbe a teljes munkaidős foglalkoztatást, hiszen több szociális, -nevelési és közoktatási intézmény működése csak így biztosított, hiszen szükség van mindenhol 8 órás munkarendben portásokra, karbantartókra, udvarosokra, szakképzett egészségügyi dolgozókra. 
Korábban ez jól működött és  valóban dolgozni akaró, kellő munkatapasztalattal és akarattal rendelkező emberek, -az intézmények estében maximálisan teljesítették a közmunkával (közcélú) munkavégzéssel kapcsolatos elvárásokat.
Kaposváron szociális területen olyan intézmény is működik, amely idős embereket ápol és gondoz. Itt állandó 24 órás felügyelet szükséges, hiszen az Idős, esetlegesen "beteg" embereknek is vannak jogaik. Hallani, hogy ezen szociális intézmények kénytelenek leépíteni portásaikat, udvarosaikat, takarítóikat, és hallani azt is, hogy ezen intézmények egyszerűen nem kapnak elég számú alkalmas szakképzet ápolókat. Akkor most hogy is van ez, van joguk az Időseknek az élethez az ilyen szociális intézményekben, vagy nincs? 
Mit kíván és tesz az Önkormányzatuk a fent álló problémák megoldására?
Járható út-e, hogy a munkaügyi hivatal az ilyen a fentiekben körülírt intézményekbe szakképzett munkaerőt közvetítsen ki?

Mielőbbi megtisztelő válaszát várva végezettül elnézését kérjük a kissé hosszúra sikerült megkeresését.
Barátsággal: A Blog szerkesztői
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A mai napon email levél formájában kaptunk választ a fentiekben olvasható, ezen bejegyzésünkre, melyet megküldtünk Szita Károly polgármester úr részére is korábban.  
Polgármester Úr válaszát  ide másoljuk be.

Ezúton is köszönetet mondunk a Blog szerkesztői nevében a Polgármester úrnak és KMJV hivatali apparátusának, amiért foglalkoznak a közmunkákat érintő kérdések megoldásával.

Tisztelt Cím!


Email-ben, név nélkül feltett kérdéseire válaszul az alábbi tájékoztatást nyújtom:

Amint levelében is írja az idei év január 1-től több ponton is megváltozott a közfoglalkoztatás rendszere. A közfoglalkoztatás hatékonyságának növelése érdekében a központilag meghatározott keretből a források egy része átcsoportosításra került a kis- és közepes vállalkozásoknál történő foglalkoztatás támogatására. Ennek megfelelően a termelő, illetve a szolgáltató szférában az elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedést támogatja a központi kormányzat erőteljesebben a korábbi, az önkormányzatokra épülő közfoglalkoztatási rendszerrel szemben.
Az önkormányzatoknak közfoglalkoztatásra szánt forrásokat felosztották a megyék között és a munkaügyi központoknál lehet pályázni a települési önkormányzatoknak. Kaposvár város már a múlt év végén teljes körben felmérte intézményeinél a foglalkoztatási igényt annak érdekében, hogy az intézmények működését segítsék a közcélú foglalkoztatottak, illetve, hogy a foglalkoztatásban részt vevők értelmes munkavégzés révén munkajövedelemre támaszkodhassanak. Kaposvár Város Önkormányzata, illetve intézményei ezen igényfelmérés alapján pályáztak és a városra vonatkozó hányadnak megfelelően nyertek a pályázaton. A pályázat vonatkozott 4, illetve 8 órás foglalkoztatásra is a kiírásnak megfelelően. Azoknál a munkaköröknél, ahol a munka jellegénél fogva elégséges a 4 órás foglalkozás, pályázatunk erre a fajra foglalkoztatásra irányult, ahol elengedhetetlen a 6, illetve 8 órás foglalkoztatás, ott az intézmények az említett kereteken belül ez utóbbi foglalkoztatási formára pályáztak.

Az intézmények értelemszerűen szívesebben veszik a 8 órás foglalkoztatást ugyan annak a személynek a foglalkoztatását és ez számos szempontból kedvezőbb a munkavállalónak is, ugyanakkor a törvényi szabályozás alapján 2012-től csak az részesülhet bérpótló juttatásban, aki 2011-ben legalább 30 napot dolgozott. Annak érdekében, hogy lehetőleg senki ne essen el a bérpótló juttatás, mint szociális ellátás igénybevételének lehetőségétől, szükség van a 2-4 hónap időtartamban biztosítandó 4 órás foglalkoztatásra is. A munkavállalók egy része is olyan élethelyzetben van, olyanok a családi viszonyai (pl. kisgyermeket nevel), mely mellett szívesebben vállal csak 4 órában munkát. Mindez értelemszerűen nem csak az Ön által említett közterületeken dolgozó munkavállalókra igaz.

 Egy város nem azért szemetes, mert a közmunkások nem takarítanak, hanem azért, mert az itt élők között sajnos vannak olyanok, akik elszórják a szemetet. Természetesen szükség van takarítókra, szükség van közmunkásokra és arra is szükség van, hogy mindenki tartsa be a köztisztasági szabályokat. Az év elején az új közfoglalkoztatási program beindulásával volt egy időszak, amikor lényegesen kevesebben dolgoztak ezen a területen és ez értelemszerűen nyomott hagyott a közterületeken. Mára már konszolidálódott a köztisztasági helyzet.

Egyetértek azzal, hogy szigorú munkavezetőkre és folyamatos ellenőrzésre van szükség. A helyszíni ellenőrzést brigádvezetők végzik, akiknek létszámát április 1-től növelve a munka minősége is javulni fog.

A közfoglalkoztatás szervezés során ügyelünk arra, hogy minden intézményben elegendő munkaerő álljon rendelkezésre az elvégzendő munkához, és ahogy a tavalyi évben is megfelelő létszámú munkaerőt biztosítottunk a 24 órás felügyeletet ellátó idős gondozó intézményünk számára, most is ez a célunk. A jogszabályban előírt szakképzett ápolókat biztosítjuk, az idősek ellátása, illetve jogaik nem sérülhetnek.

Örülök annak, hogy a közös gondjaink, problémáink megoldásával kapcsolatban a tenni akarás vezérli és javaslataival – még ha név nélkül is -, de megkeresett. Remélem, hogy válaszom megfelelő információval szolgált. Amennyiben további észrevétele, javaslata van, úgy állok továbbra is rendelkezésére.


Kaposvár, 2011. március 7.
Tisztelettel:
      Szita Károly sk.  polgármester

2011. február 23., szerda

Önkormányzat által szervezet foglalkoztatás

Egy újabb elgondolkodtató és tényekkel teli ismeretanyagot találtunk, melyet közzé teszünk itt, mivel mi is találkoztunk az itt leírt visszaélésekkel és több hasonló személyes megkeresést is kaptunk az elmúlt időszakokban még jelen oldal elindulása előtt...

A munka világában előforduló, romákat érő hátrányos megkülönböztetés egy speciális esete, amikor a jogsértő fél a közmunka, közhasznú munka szervezéséért felelős települési önkormányzat.

A Szociális igazgatásról és ellátásokról szóló törvény (Szt.)[1] 2000. évi módosítása összekapcsolta a rendszeres szociális segély rendszerét az önkormányzat által szervezett foglalkoztatással. Az új szabályozás értelmében a rendszeres szociális segély jogosultsági feltételei között a rászorultság mellett megjelent a munkavégzés kötelezettsége is. A törvény szerint az önkormányzatok harminc napos foglalkoztatást szerveznek a rendszeres szociális segélyre jogosultak részére. Bár a munkavégzésért a foglalkoztatott munkabért kap, abban az esetben, ha a munkát nem vállalja vagy nem végzi el, a foglalkoztatást követően nem jár neki rendszeres szociális segély. Ha a kérelem benyújtását követően az önkormányzat nem tud megfelelő munkát felajánlani a kérelmezőnek – amennyiben az előírt feltételeknek megfelel – a segélyt ki kell utalni. Az önkormányzat szervezhet foglalkozatást azok részére, akiknek már folyósítja a támogatást[2]. A foglalkoztatás közhasznú[3] vagy közcélú munka[4] keretében történhet.

A törvény módosítása során a jogalkotó szándéka az aktív korú nem foglalkoztatott személyek munkaerő-piaci helyzetének javítása volt.”[5] Ám a gyakorlat egyértelműen azt mutatja, hogy a segélyért folyamodók részére elsősorban közcélú munkát szerveznek. Így tehát csekély az esélye annak, hogy hosszabb ideig tartson a munkavégzés, mint amennyi a törvény szerint feltétlenül szükséges. Kistelepüléseken az önkormányzat általában kizárólag olyan munkát tud a munkanélkülinek felajánlani, amely különösebb szakértelmet, iskolai végzettséget nem kíván: közterületek tisztántartása, parkrendezés, hóeltakarítás, stb. Ebből azonban az következik, hogy az alacsony iskolai végzettségű, illetve iskolázatlan munkanélkülieknek az önkormányzat által felajánlott munkát szinte minden esetben el kell fogadniuk. A gyakorlatban ezt sokan úgy élik meg, hogy míg a településen a romáknak (akik között általában több az alacsony iskolai végzettségű) „utcát kell seperniük, hogy segélyt kapjanak”, a nem romák (akik közül többeknek van magasabb iskolai végzettsége) e nélkül is megkapják az ellátást. Természetesen ott, ahol az önkormányzat a jogszabályok betartása mellett jár el, ez a probléma fel sem merül, sőt, az emberek gyakran maguk kérik, hogy inkább dolgozhassanak, és munkabért kapjanak segély helyett. Sok helyen azonban az önkormányzat visszaél kettős szerepével, miszerint egy személyben ő a munkáltató és a segélyt megállapító államigazgatási szerv.

Az önkormányzat a rendszeres szociális segélyt megvonhatja, illetve az erre vonatkozó kérvényt elutasíthatja, ha a segélyezett, illetve a kérelmező nem együttműködő. A törvény szerint nem tekinthető együttműködőnek többek között az, akinek az önkormányzat rendkívüli felmondással szünteti meg a munkaviszonyát. A rendszeres szociális segély ilyetén való szabályozásával kapcsolatban a leggyakrabban előforduló panasz pedig éppen az, hogy az önkormányzat a segélyezett, s egyben munkavállaló személy munkaviszonyát különböző indokokkal felmondja, majd a segélyt arra való hivatkozással, hogy az illető nem együttműködő, megvonja.

A törvény egyébként rendelkezik arról, hogy a felkínált munkát a kérelmező, illetve a segélyezett csak akkor köteles elfogadni, ha az minimum harminc napra szól, a foglalkoztatás munkaszerződés alapján történik, és a munkabér eléri a  kötelező legkisebb munkabér összegét, részmunkaidős foglalkoztatás esetén pedig az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét.[6] A munkára behívott személyeket munkaviszony keretében kell foglalkoztatni, és nem megbízási jogviszony alapján, ahogy ez egyes településeken megtörténik. A megbízási jogviszonyban való foglalkoztatással a probléma az, hogy más szabályok vonatkoznak rá, mint a munkaviszonyra. Munkaviszonyban a munkavállalót egészen más jogok illetik meg, mint a polgári jogi jogviszonyok alanyait, a Munka Törvénykönyve[7] (továbbiakban Mt.) jelentős védelmet biztosít a munkavállalók részére. Munkaviszony esetén a munkavállaló táppénzre, szabadságra, illetve munkanélküli segélyre szerez jogosultságot. A munkáltatónak kötelessége biztosítani az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit. Bár a megbízásnál a megbízott jelentős szabadsággal rendelkezik, ez a szabadság egy ároktakarítás vagy hólapátolás során nem sok jelentőséggel bír. 

Mind a közcélú, mind a közhasznú munka munkaviszonynak minősül, tehát a munkaidő, a munkaszerződések, a munkaviszony megszűnése, megszüntetése, és a megfelelő munkafeltételek biztosítása tekintetében is az Mt. alapján kell eljárni. Ha a munka jellegéből az következik, biztosítani kell a munka elvégzéséhez szükséges megfelelő munkaruhát és védőitalt is. A munkára kötelezettet olyan ésszerű határidőn belül kell értesíteni, hogy eleget tudjon tenni munkavégzési kötelezettségének. A gyakorlatban azonban sok esetben a települési önkormányzat a jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyva teljesen önkényesen, a szociális segély megvonására alkalmas eszközként használja a közcélú, illetve közhasznú munka intézményét.

P. községben gyakorlattá vált, hogy a település jegyzőnője a rendszeres szociális segélyben részesülőket hosszabb–rövidebb időre, sokszor csak egy-egy napra berendeli dolgozni. A munkára való behívás általában azonnali munkavégzésre való felszólítást jelentett azzal a kikötéssel, hogy amennyiben az illető nem jelenik meg, a részére folyósított rendszeres szociális segély megvonásra kerül. A jegyzőnő szívesen végeztetett nehéz fizikai munkát (ároktakarítást, hólapátolást) asszonyokkal.  A munkavégzés során a dolgozóknak a szükséges munkaruhát, védőfelszerelést, megfelelő munkaeszközt nem biztosította. A településen sokan azért estek ki a szociális ellátórendszerből, mert a jegyzőnő az önkormányzattal kötött közcélú, illetve közhasznú munkavégzésre vonatkozó munkaszerződésüket a szociális ellátásra jogosító minimum harmincnapos időszak letelte előtt különböző valótlan indokokkal felmondta[8]. A felmondásokat nem foglalták írásba. A munkaviszony rendkívüli felmondással való megszűntetése a vonatkozó jogszabály[9] szerint alapul szolgál az ellátás megvonásához.

H. Zsuzsanna és M. Erzsébet p-i roma fiatalasszonyok 2001. őszén rendszeres szociális segély iránt kérelmet nyújtottak be a helyi önkormányzathoz, mivel a munkanélküli segély folyósításának időtartamát kimerítették. Az önkormányzat mindkettejüket alkalmazta a közcélú munkavégzés keretében, majd megállapította számukra a rendszeres szociális segélyt, azonban a segély folyósításának időtartama alatt is rendszeresen behívta őket különböző munkák elvégzésére. A település jegyzőnője a fiatalasszonyokkal még előrehaladott terhességük idején is árkot és buszmegállót takaríttatott, mondván, hogy amennyiben a munkát visszautasítják, megvonja tőlük a rendszeres szociális segélyt. Sokszor csak egy-egy napra hívta be őket, és munkaszerződés helyett megbízási szerződést kötött velük.

A buszmegálló takarítás során ki kellett üríteni a kukákat, össze kellett szedni a cigarettacsikkeket és a szemetet. Végig kellett menni az egész falun, természetesen az út mindkét oldalán. A szemeteszsákokat az akkor már hatodik és hetedik hónapban járó kismamák a hátukon cipelték. Amikor egy zsák megtelt, elvitték az önkormányzathoz, ahol kaptak egy újat, amivel visszamentek a soron következő megállóhoz. Több kilométert tettek meg naponta oda-vissza, közben a beérkező buszok utasainak figyelmétől kísérve nagy hassal hajolgattak, sepregettek, zsákot hordtak.

Az ároktisztítás során törött üvegeket, iszapot kellett kihordaniuk a több méter mély árokból. Egy alkalommal M. Erzsébetet berendelték, hogy a körzeti megbízott lakását takarítsa ki. Mivel a jegyző nem volt megelégedve az elvégzett munkával, kétszer küldte fel a létra tetejére, hogy a plafont is letisztítsa.

A már szemmel láthatóan előrehaladott állapotban lévő kismamák munkára kötelezése az egész település felháborodását kiváltotta. A kisebbségi önkormányzat elnöke és elnökhelyettese, majd a körzeti védőnő is szólt az érdekükben: „a terhesség nem betegség” – hangzott a jegyzőnő válasza.

A jegyzőnő nem csak állapotos kismamákkal végeztetett szívesen nehéz fizikai munkát: a téli időszakban a hólapátolást két ötven feletti asszonynak, M. Károlynénak és H. Lászlónénak kellett egyedül ellátnia. H. Lászlóné egyébként a helyi kisebbségi önkormányzat vezetője. Hótakarítás közben a fagyoskodó asszonyok védőitalt nem kaptak, nem mehettek be melegedni, rokonaik vittek nekik meleg teát. Megtörtént, hogy a kisebbségi önkormányzat vezetőnője épp iskolai ünnepségre volt hivatalos, amikor berendelték havat lapátolni. Ünnepi ruhájában az iskola felé tartott, amikor a jegyzőnő megállította az utcán, és közölte: menjen haza, öltözzön át, és ragadjon lapátot. Az asszonyok embertelen foglalkoztatása ellen a település polgármestere is eredménytelenül szólalt fel.

A településen persze él számos teherbíró, munkanélküli férfi is, a jegyzőnő azonban jobbnak látta középkorú asszonyokkal lapátoltatni a havat, és állapotos kismamákkal tisztíttatni az árkot. Előfordult, hogy egy fiatalasszonynak egyedül kellett téglát hordania az iskolaudvaron. P. községben az is rendszeres gyakorlat volt, hogy a munkára behívott emberekkel nem, vagy csak utólag kötöttek szerződést. A felszólítás után az érintetteknek gyakran egy órán belül meg kellett jelenniük és fel kellett venniük a munkát. Ezzel a jegyzőnő gyakorlatilag állandó készenlétben tartott mindenkit, aki rendszeres szociális segélyben részesült.

P. község példája sajnos nem egyedi, bár a panaszosok számát és a jogsértések súlyát tekintve kiemelkedő. Jó példája az Szt. jelenlegi szabályozásával kapcsolatos legnagyobb problémának. Az, hogy a segély kérelmezőjének munkáltatója gyakorlatilag ugyanaz az önkormányzat, amely majd segélykérelmét is elbírálja, és hogy kérelmének megítélésekor feltétel a felajánlott munka elfogadása és megfelelő elvégzése, megalázó és kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja a rászorultat. Azok az önkormányzatok ugyanis, melyek egyes kérelmezőket ilyen-olyan megfontolásból nem szívesen támogatnak, a közcélú munka intézményén keresztül megtalálják a lehetőséget, hogy az illetők segélykérelmét később elutasítsák.

[1] 1993. évi III. tv.
[2] A rendszeres szociális segély szabályozását lásd részletesen az Szt. 37/A-G § alatt.
[3] Közhasznú munka alatt a lakosságot vagy a települést érintő közfeladat ellátását, vagy közhasznú tevékenység folytatását értjük. Az elvégezendő munkának meg kell felelnie a munkavállaló képzettségi szintjének. A közhasznú munka időtartama a gyakorlatban általában félév, egy év szokott lenni.
[4] Közcélú munka alatt olyan állami vagy helyi önkormányzati feladat ellátását értjük, mely a helyi önkormányzat dolga. A közcélú munka időtartama rövidebb, de az is minimum harminc nap. A közcélú munkát a munkavállaló akkor köteles elfogadni, ha a munka a szakképzettségének, iskolai végzettségének, vagy annál eggyel alacsonyabb szintű végzettségnek megfelel.
[5] Szt. 37/A. § (6) bekezdés első mondata
[6] Szt. 37/A. § (11) Az aktív korú nem foglalkoztatott személy akkor köteles a települési önkormányzat által a (6) bekezdés szerint felajánlott, valamint a munkaügyi központ kirendeltsége által felajánlott munkát elfogadni, ha
a) a munka a szakképzettségének, illetőleg iskolai végzettségének vagy annál eggyel alacsonyabb szintű végzettségnek, valamint az Flt. 25. §-a (2) bekezdésének b) és d) pontjának megfelel, és
b) a várható havi kereset eléri a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegét,
c) a részmunkaidős foglalkoztatás esetén a munkahely és a lakóhely közötti naponta történő oda- és visszautazás ideje az Flt. 25. §-a (2) bekezdésének d) pontjában meghatározott időtartam felét nem haladja meg és várható havi keresete legalább az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét eléri.
[7] 1992. évi XXII. törvény (Mt.)
[8] Rendkívüli felmondással a munkáltató csak súlyos kötelezettségszegés esetén élhet. Ezzel szemben P. községben már alapos indoknak találta a jegyzőnő azt is, ha valaki elkésett a munkakezdésről. A helyi rendelettel is ellentétes gyakorlat zajlott, ugyanis az ebben előírt felmondás előtti figyelmeztetés nem történt meg egy esetben sem.
[9] 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról (Szt.) 37/B. § (1) b) pont bb) alpont